Schujer Sándor vagyok. Aki ismer, tudja mi van, ha meg valaki nem, akkor meg mivan?
Arra gondoltam, megosztom emlékeimet képekben veletek, amiket az útjaim során szereztem (Bal oldali menüsor, képek modul). Nem nagy cucc, mobillal készültek. Nagy részét már nem is tudom hol készült pontosan. A képekhez lassan érkeznek a kommentek is.
Ha már a mayákat említettem, essék szó az akkori időkről, illetve az aztékokról is.
Van valami a földön, ami szinte annak kialakulásával egyidős, így mondhatni, az első életformákhoz tartozik. Nagyjából 3 milliárd éve létezik. Az aztékok, és más ősi népek, szerte a világban fogyasztották, végtelen tápértéke miatt. Az "istenek eledelének" is hívták. Ez nem más, mint a MIKROALGA.
Az ipari étkezésnek "köszönhetően", ( környezetszennyezett földek, konzervált, denaturált élelmiszerek) az élelmiszerek jelentős része, nem teljesíti a minőség igényét. Más szóval, az élelmiszereink genetikailag elszegéyedtek. Igaz, az ipari országok olyan gazdagok, mint még soha, a legfontosabb célt elvesztették az emberek: hogy egészségesek és fittek maradjanak egésszen idős korukig. Egészség nélkül semmi nem ér semmit, a világ egyetlen gyógyszere sem tudja ellensúlyozni. (egy kedves iserősöm elmondása alapján kiderült, hogy a havi gyógyszerköltsége duplája annak, mint amibe az algafogyasztása kerül.)
Egyedül az algák voltak képesek geológiai és klímatikus változások túlélésére, az évezredek során. Más, mesterséges táplálékkiegészítőkkel ellentétben, 4000 összetevővel rendelkeznek, melyek arra hivatottak, hogy átjárják az ember szervezetét, és az ott fellelhető összes hibát maradéktalanul kijavítság. És ezt meg is teszik.
Ha kicsivel többet szeretne valaki megtudni az algákról, azok hatásáról, az alábbi linken bővebb ismertetőt talál. Ha mégtöbbet szeretne tudni róla, keressen bátran.
Egy érdekes videó arról, hogyan legyünk függetlenek, hogyan rázzuk le magunkról a kényszert, hogyan irányítsuk az életünket, mások akaratától megszabadulva.